A XXI. századi oktatás egyre nehezebben képzelhető el informatikai eszközök és internetes technológiák alkalmazása nélkül. A technológiai fejlődés kézzel fogható – az internetes tanulás, az online kommunikáció és a hálózati együttműködés soha nem volt még olyan egyszerű, mint manapság!

Már csak ezért is érdemes egy kicsit megállnunk és átgondolnunk mindazt, amit az elmúlt évtizedben az oktatásról (esetleg az oktatás és az informatika kapcsolatáról) gondoltunk…

Webkurzus csapat

Mi az elmúlt években a “felvételi előkészítő” témát gondoltuk át – ennek eredményeként jött létre többek között ez a weboldal és az az online felvételi előkészítő kurzus, amit igyekszünk bemutatni nektek!

ISMERJÉTEK MEG A WEBKURZUS CSAPATÁT!

Kovács Kriszta

Tanár

Kovács Krisztina vagyok, magyar-történelem szakos tanár. Már egy jó ideje tanítok kicsiket, nagyokat; egyesével és tömegesen; személyesen és online. Szeretem ezt csinálni, mert boldoggá tesz, feltölt, épít, és formál. Szeretném azt hinni, hogy a másik fél is valami hasonlót érez a tanulási folyamat közben. Voltak kisebb-nagyobb kihagyások. Olyankor nem mások gyermekeit tanítottam, hanem elsősorban a saját, három gyönyörű és nagyon okos gyermekemmel foglalkoztam.

Magyar-történelem szakon szereztem diplomát Egerben, majd a magyar egyetemi kiegészítő képzést Pécsett végeztem el. Oktatásinformatikus, korrektor és e-learning módszertani szakértő képesítéseim vannak még. Sokat korrepetálok, fejlesztek, de készítek fel diákokat pótvizsgákra, érettségire, és természetesen központi felvételire is. Szoktam ezt csinálni asztal mellett görnyedve, papírra vésve a sok okosságot, csak úgy a hagyományos módon, de online is gyakran oktatok, tartok órákat Skype-on is.


Töreky Szilvia

Tanár

Sziasztok! Töreky Szilvia vagyok, matematika-informatika szakos tanár. Én foglak titeket segíteni a központi felvételi felkészülés során, ismeretátadással és lelki támogatással, hogy:

  • az eddig megszerzett matematikai ismereteket, újra átgondolva és rendszerezve megismerjétek a felvételin előforduló típusfeladatokat,
  • átlássátok a feladatok szerkezetét,
  • begyakorolhassátok azokat,
  • és eredményesen megírjátok a központi felvételi feladatsort.

Gyermekeim születése előtt középiskolában tanítottam, jelenleg online matektanárként az ország, sőt világ különböző részén élő diákoknak segítek a matematika megértésében. Négy éve hoztam létre és mentorálom a Webkurzus online felvételi előkészítő matematika részét, ahol Krisztával több száz diáknak segítettünk a felkészülésben.


Nagy Ildikó

Tanár

Nagy Ildikó vagyok, magyar-történelem szakon végeztem Egerben. 2001 óta tanítok általános iskolában. 2012-ben a mesterszakot is elvégeztem történelemből. Emellett tanulásmódszertanból és általános informatikai ismeretekből is szereztem szakképesítést.

Nagyon szeretek tanítani, tanulni. Úgy gondolom, hogy ez egy közös munka, mindannyian mindig tanulunk, fejlesztjük, inspiráljuk egymást. Folyamatosan készítek fel gyerekeket felvételire, tanulmányi versenyekre, érettségire személyesen és online is.
Segíteni foglak a kurzus alatt végig és nem csak a tanulásban, hanem lelkileg is. Két gyermekemmel szülőként is átéltem a felvételit, tudom, hogy nagy lelki terhet ró a diákokra a felkészülés. De együtt mindent meg tudunk oldani és a január végén együtt örülünk a felvételid eredményének.


Herczegh Tímea

gyermekpszichológus

Herczegh Tímea vagyok. Három gyermek édesanyja, és klinikai gyermekpszichológus. Huszonöt éve dolgozom gyerekekkel, szülőkkel, családokkal. Szerencsésnek tartom magam, mivel munkámban igen sokat játszok. A játék közbeni tudatállapot mint meditatív tevékenység mindig is magával ragadott. A közös játék, annak öröme, a boldog, ragyogó gyermekarcok feltöltenek és inspirálnak.

A meditáció egyetemista korom óta foglalkoztat. Tizenhárom éve kezdtem el meditálni, jógázni, tai chizni. Ezen tevékenységi formák segítenek a rohanó napokból kikapcsolni, megállni, elmélyülni a jelen pillanatban, s élvezni a csendet, amelyet magamnak teremtek meg. Szeretném, ha minél több gyerek, anyuka, apuka elsajátíthatná ezeket az öngyógyító gyakorlatokat. Szeretném, ha a csoportjaink résztvevői játékosan, könnyedén tudnának együtt meditálni és élvezni a meditáció gyakorlásával járó átalakulást.


Forgács Eszter

gyermekpszichológus

Forgács Eszter vagyok, gyermekpszichológusként nagyon szeretek gyerekekkel és családokkal dolgozni, közösen, beszélgetni, játszani, meditálni. Sok-sok éve vezetek gyerek- és szülőcsoportokat is. Herczegh Timivel régóta dolgozunk együtt, igazán összeszokott páros vagyunk, insipráljuk egymást és mindig tanítunk egymásnak valami újat. A meditáció is így került az életembe.

Most már jó pár éve meditálok, és érzem, hogy ez a rendszeres „kikapcsolás” mennyire jól hat a mindennapjaimra: kiegyensúlyozottabb, optimistább, összeszedettebb lettem, több az energiám és a nehéz élethelyzeteket könnyebben oldom meg. A meditálás sok örömet hozott a számomra és ezt az örömöt szeretném megosztani minél több gyerekkel és felnőttel. Remélem, ti is ráéreztek majd az ízére, és nektek is segíteni fog, hogy könnyebben vegyétek az akadályokat és jobb kedvvel álljatok neki a feladataitoknak!


Farkas Róbert

E-learning fejlesztő

Farkas Róbert vagyok, felnőtt. Munkám során a Webkurzus oktatási portálhoz hasonló e-learning rendszereket építek más felnőtteknek. Elektronikus tananyagokat és online kurzusokat fejlesztek.

Viszont ami talán ennél is fontosabb az az, hogy 6 éves korom óta én is folyamatosan járok iskolába: először természetesen diákként, később tanárként, mostanság pedig már szülőként. Az iskola mindhárom szempontból érdekes, de most leginkább arra próbálok visszaemlékezni, hogy milyen volt 14 évesen – és ennek megfelelően összehozni itt egy jól használható „online iskolát”. Segítsetek emlékezni és akkor szerintem menni fog! 😉


Szakály Péter

Marketing vezető, pszichológus

Szakály Péter vagyok 41 éves, ex 14 éves. Végzettségemet tekintve pszichológus, újságíró, asztalos vagyok, foglalkozásom pedig egy online reklámügynökség vezetése..

A Webkurzusról már korábban sokat mesélt Kriszta, és a lelkesedése mindig átragadt rám is. 2020-ban először a marketing feladatok szervezésébe kapcsolódtam be, aztán pedig „iskolapszichológusi” feladatokat is vállaltam, lélektan témájú cikkeket írtam a webkurzus.hu-ra. Jelenleg újra a marketingkampányok megtervezése és menedzselése a fő feladatom. A Webkurzus több száz diáknak segített 2020/21-ben eredményes felvételit írni. Remélem, hogy ehhez én is hozzá tudok tenni!


Töreky Gábor

Technológus, mentor

Töreky Gábor vagyok a reál tantárgyak fun-ja. Munkám fontos része a folyamatok megértése és ennek a tudásnak az átadása mások számára. Én tudom, hogy mire kell a matematika! Jelenleg PLC programozással foglalkozok, ahol nap mint nap használnom azt a matektudást, amit még az általános iskolában és a gimnáziumban alapoztam meg.

Azt is tudom, hogy a tanár egy életre megkedveltetheti / megutáltathatja a tantárgyat a diákjaival. Szerencsére nekem az előbbi jutott: mai napig örömmel gondolok azokra az órákra, ahol nagy türelemmel és az életből vett példákkal vezettek rá minket a helyes gondolatmenetre. Itt a webkurzusban a matematika rész mentorálásában és technikai fejlesztésében veszek részt. Azt az érzést szeretném átadni a tanítványaimnak, hogy ne szükséges rossz, hanem igazi élmény legyen a tanulás.


Online vagyunk 🙂

Az előkészítő tanfolyamokat (kurzusokat) olyan tanárok vezetik, akiknek nemcsak a hagyományos felvételi felkészítésben van tapasztalatuk, hanem a digitális eszközök oktatási felhasználásában is. Bár nem ez a legfontosabb, azért a felkészülés során ennek mégis komoly jelentősége lesz. Majd meglátjátok!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás