Blog

Központi felvételi feladatok megoldása

Repetitio est mater studiorum, azaz ismétlés a tudás anyja. Szinte biztosra vesszük, hogy mindenki hallotta már ezt a latin közmondást. Jellemzően szülők, tanárok, osztályfőnökök, nagybácsik, felsőbb évesek, középiskolába már felvételt nyert pajtások és hasonszőrű jóakarók szoktak ezzel a fordulattal élni, mikor tanulásra próbálják ösztönözni az ember fiát/lányát. :) Mivel nem szeretnénk, hogy...

Felvételi feladatok megoldása

Leggyakoribb feladattípusok a központi magyar felvételin

Miközben rengeteg anyaggal párhuzamosan készülünk a felvételi előkészítő kurzusra, be kellet látnunk, hogy a középiskolai központi felvételire felkészülni bizony nem gyerekjáték! Mi már ott tartunk, hogy kénytelenek voltunk egy projekttervező szoftvert is hadrendbe állítani, hogy átlássuk az előttünk (és már mögöttünk) álló feladatokat. Amiben most leginkább elmerültünk, az a korábbi évek központi felvételi...

Keresztrejtvény: szólások, közmondások

Egy újabb játékos bemelegítő feladat mellett ebben a bejegyzésben egy kis kitérőt teszünk a felvételi előkészítő online tanfolyam kulisszatitkaiba. Mint az ismertetőben is olvasható, a kurzus technikai lebonyolítása egy kimondottan ilyen célokra kifejlesztett e-learning rendszerben - egy Moodle portálon zajlik. A portálon rengeteg interaktív feladat lesz, ami egyrészt a heti kiemelt...

Oktatóvideó (nem csupán) vészhelyzetre: Magánhangzók csoportosítása

Lassacskán két éves online felvételi előkészítős tapasztalataink alapján arra jutottunk, hogy... a felkészülést nem lehet elég korán elkezdeni!   Ez természetesen rátok is vonatkozik, kedves leendő felvételizők, de egyelőre még elég ha csak mi törjük a fejünket a mikénteken. Mégiscsak nyár közepe van, ilyenkor minden épeszű diák és tanár jól megérdemelt pihenését tölti. A...

Bemelegítő gyakorlófeladat: hangrend

Azt gondoltam bemelegíthetnénk:)   Mielőtt komolyabban elkezdenénk foglalkozni a felvételi feladatsorok gyakorlásával, a megíráshoz szükséges elméleti tudás megalapozásával, szemezgetünk, gyakorolgatunk. Ha van kedvetek, időtök, energiátok, próbálgassátok ezeken a feladatokon keresztül, hogy mire emlékeztek, mi az a tudás amit még le kell porolnunk együtt. Játsszatok, gyakoroljatok és persze kérdezzetek bátran! Az előkészítő során minden...

Portál használata

Az alábbiakban a kurzussal kapcsolatos tananyagokat, tevékenységeket, feladatokat láthatjátok! A kapcsolódó tartalmakat az áttekinthetőség kedvéért heti lebontásban jelenítjük meg. A képzés során elsődleges kommunikációs csatornánk az "Agora" nevet viselő központi fórum, ahol várjuk a menet közben felmerülő kérdéseket, észrevételeket! Az oktatási portál felépítése Ebben a leírásban megpróbáljuk röviden bemutatni a portál főbb...

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás