Keresztrejtvény: szólások, közmondások

Keresztrejtvény: szólások, közmondások

Egy újabb játékos bemelegítő feladat mellett ebben a bejegyzésben egy kis kitérőt teszünk a felvételi előkészítő online tanfolyam kulisszatitkaiba. Mint az ismertetőben is olvasható, a kurzus technikai lebonyolítása egy kimondottan ilyen célokra kifejlesztett e-learning rendszerben – egy Moodle portálon zajlik.

A portálon rengeteg interaktív feladat lesz, ami egyrészt a heti kiemelt témakörökhöz, másrészt a korábbi évek központi felvételi feladataihoz kapcsolódik.

 

Mivel az internetes, online oktatás világában mostanság épp a játékosítás (gamification) az egyik legtöbbet hangoztatott újítás, arra gondoltunk, hogy idén mi is igyekszünk játékos elemeket beépíteni a kurzusba. No meg persze nem csak azért, hanem azért is, mert játszani köztudottan majdnem mindenki szeret! Persze a felvételire való felkészülés ettől még véresen komoly lesz! 🙂 – De erről majd kicsit később…

A tanfolyamnak otthont adó e-learning rendszer sok „saját” feladattípust tud kezelni, de idén igyekszünk több, ettől független külső eszközt is igénybe venni. Az egyik ilyen eszköz a Learningapps.org.

learningapps_org

 

A LearningApps a Berni Pedagógiai Főiskola, a Mainzi Egyetem és a Zittau/Görlitzi Főiskola együttműködésével kifejlesztett WEB 2.0-s alkalmazás, lényegében egy nyitott oktatási weboldal, ahol különösebb informatikai ismeretek nélkül bárki készíthet interaktív gyakorlófeladatokat.

Az itt készült feladatok nem csupán egyszerűen megoszthatók különféle webes felületeken (pl. ezen a weboldalon, amit épp böngészel), hanem

egy speciális, ún. SCORM formátumnak köszönhetően a már említett Moodle e-learning rendszerbe is beépíthetők.

 

A LearningApps további nem elhanyagolható előnye, hogy van egy roppant lelkes és felkészült gyakorló pedagógusokból álló hazai közössége:

a Tankockakör

tankockak

Az általuk üzemeltetett Kockalapok weboldalon mindenképp érdemes körülnézni, ha valaki nem csak megoldani, hanem esetleg készíteni is szeretne pl. a lenti feladathoz hasonló egyszerű gyakorlófeladatokat. Amit már csak azért is érdemes megoldani, mert

a középiskolai központi felvételi feladatlapokon is szinte minden évben  szerepelnek szólásokhoz, közmondásokhoz kapcsolódó feladatok.

 

De erről majd úgyis lesz még szó bőven a kurzusban, most íme a kapcsolódó keresztrejtvény:

 

Ha tetszik, bökj egy gombra:

Share this post

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás