Központi felvételi feladatok megoldása – Matematika – 2018

Központi felvételi feladatok megoldása – Matematika – 2018

2018. január 20-án 11 órakor a felvételire jelentkezők a magyar nyelv után megírták a matematika felvételit is, azonban az izgalmak itt még nem értek véget. Az idei matematika felvételi a tanárok és a diákok szerint is nehéznek bizonyult. Ez azonban senkinek ne adjon okot az elkeseredésre, hisz ez csak annyit jelent, hogy kevesebb lesz az átlagpont, így várhatólag a bejutáshoz meghúzott határvonal is lejjebb kerül majd…

A webkurzusolók az átlagnál több pontot értek el, sőt voltak akiken a már szlogenné-mémmé vált – pontyok a tóban – sem fogott ki, hisz megtanulták, hogyha az adatokat táblázatban rendezik, a köztük lévő összefüggések láthatóvá válnak.

A 12 hetes kurzus alatt az összes előforduló témakörrel találkozhattak
és kellőképpen begyakorolhatták azt tesztek, interaktív feladatok formájában.

Rengeteget dolgoztunk, ki hétköznap, ki hétvégén, délelőtt és késő este, kinek mi volt az ideális. Akadtak olyan diák, aki az összes létező feladatot megoldotta, akár többször is. Kérdeztek-válaszoltunk, értékeltünk.

Jó volt veletek együtt dolgozni!

A 2018-as felvételi feladatok megoldásait az oktatási portálon már kiveséztük, de szeretnénk itt egy kicsit nagyobb nyilvánosság előtt is megosztani!

Központi felvételi feladatok megoldása – 2018 – matematika:

Share this post

Comment (1)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás