Tanácsok szülőknek, akiknek felvételizik a gyerekük

Tanácsok szülőknek, akiknek felvételizik a gyerekük

Ez a cikk szülőktől érkező gyakori kérdésekre ad választ.


„Nagyon drukkos a gyerek. Hiába tudja az anyagot, amikor elő kell adni, leblokkol.”


Semmi probléma, ez el fog múlni. Ez a “drukk” valamilyen külső nyomás eredménye. Valakinek annyira meg akar felelni a gyerek hogy az már bénító. Ilyenkor vagy arról van szó, hogy valaki nagyon magas elvárásokat támaszt a gyerek környezetében, vagy azt tanulta meg otthon, hogy mindig mindenkinek meg kell felelni, mert anya/apa is ilyen. Ebből fakad egy csomó személyiségformáló negatív attitűd és gondolat: pl. sose leszek elég jó, vagy a teljesítményem fontosabb nálam, vagy mások fontosabbak nálam.

Persze ezt egy gyerek még nem látja át, ő felnéz (v fél) azokra akik ezeket az elvárásokat támasztják. Fontos számára ennek a személynek a véleménye, és nem akar csalódást okozni, mert akkor elveszítheti a referenciaszemély szeretetét vagy figyelmét. Aki pedig úgy érzi, hogy nem hibázhat, az sarokba van szorítva, lecsökken a kockázatvállaló és kísérletező készsége, egy célja lesz, hogy elkerülje a hibát, és így nem szerzi meg a hibázásból fakadó nélkülözhetetlen tapasztalatokat. Lényegtelen, hogy ennek van-e alapja, vagy csak képzeli. Aki ezt érzi, annak ez a realitás.

Mit tehetek szülőként?

Először is csökkentsük a szülői elvárásokat. Ez mindig egy jól használható módszer. Érdemes támogató légkört kialakítani számára, levenni a válláról azt a terhet, hogy most dől el az élete, és minden ezen múlik. Igazából semmi nem múlik ezen. Tanulni ma már akárki az élete végéig tanulhat, és pénzt is végtelen módon lehet keresni. Ami meg igazán számít -jó szív, becsület, bátorság, érzelmi intelligencia stb.- az nem a felvételin dől el. Tehát jó ha tud róla, hogy nem csak egy út létezik. Így kevésbé érzi kötelezőnek és fenyegetőnek az egészet, és merni fog hibázni, ami nélkül nincs fejlődés. Érdemes megbeszélni vele, hogy ha más nem, a családja mindig mellette fog állni, akkor is ha elbukik. Az út a fontos nem a cél.


„A gyerek eddig kitűnő volt, most meg a felvételi előtt pár hónappal leromlottak az eredményei, és a próbafelvételiket is gyengén írja meg”


Ennek sok oka lehet. Kezdjük azzal, hogy valójában a teljesítmény hullámzása a természetes és nem a töretlen tökéletesség. Másrészt azt is meg kell tapasztalni, hogy milyen az, amikor nem sikerülnek a dolgok. Ez is legalább olyan fontos leckét rejt, mint a siker. Ekkor megtapasztalhatja, hogy nem dől össze a világ, ha kudarc éri, ez az élet része, és ettől ő nem kevésbé értékes, vagy hogy a családja ilyenkor is mellette áll. Annyi biztos hogy valami változik a gyerekben. Ebben a korban alakul ki a saját identitása, és közben érzi, hogy ez a felvételi egy nagy próbatétel. Fél tőle, és fel akar nőni a feladathoz. Ehhez mindenféle lépést végig kell próbálni, mint ahogy egy ringbe szálló boxoló lábmunkázik kicsit előre-hátra, jobbra balra a nagy ütközet előtt. Amit mi hátralépésnek látunk, arra lehet hogy neki nagy szüksége van. Talán csak arra kíváncsi, mire számíthat, ha nem mennek olyan fényesen a dolgok. Ilyenkor kell igazán a támogató család.

Mit tehetek szülőként?

Először is a szülői elvárásokat kicsit csökkentsék. Magukkal szemben is, mert mindent megtettek, itt nincs hibás. Azt is érdemes átgondolni, hogy biztos az ország legerősebb iskolájába kell mennie? Ki akarja ezt igazán, ő, vagy a szülő. Mozdítsák ki a gyereket a komfortzónájából, vigyék el kirándulni, biciklizni, gokartozni, ejtőernyőzni, delfineket menteni, vagy főzzenek együtt valamit, és közben hallgassák meg mit jár az ő fejében, milyen hiedelmek, félelmek, vágyak motiválják éppen. Ha sosem dicsérik, akkor ideje elkezdeni, mert önbizalomhiányt okoz, ha meg alaptalanul dicsérgetjük, akkor szokjunk le róla, mert gyáva lesz hibázni, nehogy elromoljon a kép róla.

Ne adjanak tanácsot, csak hallgassák meg! Tanács helyett inkább kérdezzék meg, hogy milyen segítségre van szüksége hogy sikerüljön neki a felvételi. A gyerek mostanra valószínűleg elég tanácsot hallott, és most az a feladat vár rá, hogy kiálljon a porondra, és eredményt produkáljon. Ki gondolhatja, hogy ez távirányítással működhet. 14 évesen már túl nagyok ahhoz, hogy oda lehessen kényszeríteni az asztalhoz tanulni, úgy, hogy ő azt már nem akarja. A szülőnek már nem a matekot, vagy a magyart kell neki megtanítani, hanem csak azt, hogy hogyan kell embernek lenni. Neki itt már önállóan kell teljesítenie. Azt kell megtapasztalnia, hogy őt már komolyan veszik, mert ebből épül fel az önértékelése, így fogja tudni magát is, és a feladatot is komolyan venni.


„Jobban szorongok a felvételi miatt mint a gyerek. Mi van, ha sehová nem veszik fel?”


A magyar törvények szerint 16 éves koráig mindenki tanköteles, tehát valahová fel fogják venni. Sok múlik a felvételin, de annyit nem ér, hogy folyton szorongjon miatta. Hagyjon némi szorongást a gyereknek is, meg a tanároknak, meg az államnak. A gyerek sikeressége az életben csak igen kis mértékben fog ezen múlni. Ha nem veszik fel ide, akkor majd oda, és még mindig végtelen lehetőség áll előtte.

Mit tehetek szülőként?

Ne terhelje a gyerekét a félelmeivel, van annak elég magától is. Ha ön sem tud velük megküzdeni, akkor a gyerek még annyira sem fog, és neki nem ez a feladata, hogy megoldja a felnőttek problémáit. Mutasson példát a gyereknek bátorságból és minden másból, amire csak szüksége lehet a felvételin: szorgalomból, kitartásból. Kérjen segítséget szakembertől, ha a szorongás nem oldódik.


„Mindenki hülye, szar az iskola, bénák a tanárok, nem készítették fel rendesen, hülye az igazgató és a pszichológus is.”


A felvételi az első komoly megmérettetése a gyereknek, és természetes hogy ez az időszak stresszesebb. Ne pazaroljuk az energiánkat bűnbakkeresésre, és a felelősség elhárítására. Induljunk ki abból ami van! Ennyit kell megtanulni, emennyi hátralévő idő alatt. Óra indul.

Mit tehetek szülőként?

Ezeket a negatív gondolatait ne a gyerek előtt fejtse ki. A gyerek azt fogja ebből megtanulni, hogy nem hajtani kell, hanem megtalálni, hogy ki miatt nem sikerült. Továbbá azt, hogy az emberek alapvetően rosszak, nem lehet bennük megbízni, és mindenki hülye rajtam kívül. Pedig ez nem igaz.


„Úgy érzem elrontottam a gyerek nevelését, és én vagyok a hibás azért, ha nem sikerül neki ez a felvételi”


Dehogy! 🙂 Nincs tökéletes nevelés. Mind hibázunk. Még ha el is rontunk ezt-azt a gyermeki elme olyan rugalmas, hogy visszatalál a helyes útra. Vagy nélkülünk is letér róla. A maximum, amit tehetünk az, hogy szeretjük, és támogatjuk. A gyerek nem kéri, és nincs is rá szüksége, hogy felemésszen minket az önmarcangolás. Biztos hogy lehetett volna jobban is, meg rosszabbul is csinálni, mint ahogy ön csinálta. de a gyereknek az egy érték, ahogy ön nevelte, és rajta is múlik hogy majd ennek segítségével kihozza magából a legjobbat.

Mit tehetek szülőként?

Hozza ki magából a legjobbat, és bízzon benne, hogy a többit majd a gyerek hozzárakja, hozzáépíti, hozzátanulja.

Az összes eddig leírt és jövőbeli problémára van még egy univerzális válasz: „Semmi probléma, ez el fog múlni.”

A cikk szerzője: Szakály Péter


Ha konkrét kérdésed lenne a felvételi vizsgával vagy a felkészüléssel kapcsolatban egy pszichológushoz, írj nekünk a pszichologia@webkurzus.hu címre, és megválaszoljuk.

A középiskolai magyar és matek központi felvételire való felkészüléshez itt találsz segítséget!

Share this post

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás