Rólunk mondták

Rólunk mondták

Az 2021/2022-es év felvételi időszakát lezárva, értékeltük a munkát, tanulási folyamatot a Wekurzusban. Ebben nagyon nagy segítségünkre voltak a gyerekek, szülők visszajelzései. Egyértelműen kirajzolódtak erősségeink, erényeink, azok a gondolatok, eszmék, amik mentén évek óta igyekszünk segíteni 12, 14 éves diákjainknak és a felvételire való felkészülésben aktívan szerepet vállaló szüleiknek.

Amiért az idei felkészülési évet is sikerrel zárhatjuk…

Az oktatási portálon zajló felkészítést jól strukturáltnak, tematikusnak, sok gyakorlási lehetőséget biztosítónak találtátok!

„Jól felépített, átlátható – könnyen követhető, hogy mi az amit már tudunk, mi az amivel foglalkozni kell. Segít okosan beosztani a tananyagot, időt, közvetlen hangnem”

„A kurzusban nagyon sok pozitív élményem volt. A tananyagok, oktatóvideók, játékos feladatok, feladatlapok és próbafelvételik nagyon tetszettek és éreztem is a felvételin, hogy az ezekből megszerezhető tudást fel tudom használni. Szerintem ez a lendület, ez a tematikusság és segítőkészség a legnagyobb erőssége az előbb felsoroltak mellett.”

„Jól összeállított, felépített kurzus. Minden a felvételiben előforduló témakört érint, így nagy segítség a felkeszülésben.”

„Mindig találtam magamnak feladatot, aminek az elvégzése után produktívabbnak éreztem magam és ez vitt előre végig.”

„Nekem a kurzus abban segített a legtöbbet hogy egyes feladat típusokban már egyből tudtam, hogy kell gondolkodni.”

Úgy éreztétek, hogy a kurzus alapos, biztos tudást, élményt nyújt, rendszerez!

Élvezettel hallgattuk hétről-hétre a videós magyarázatokat. Szülőként nekem is sokat segített feleleveníteni a régen tanultakat. A helyesírásomat is gatyába rázta. Mielőtt belevágtunk, voltak aggályaink az online oktatási forma miatt. A személyesség, a folyamatos tanári jelenlét, a visszajelzések kedvessége, humora, a közvetlen hangnem mindannyiunkra (szülők, gyerek) megerősítően hatott. Szülőként nagy segítséget jelentett a jól tagolt tematika.”

„Nekem nagyon sokat segített a kurzus. Letisztázódott bennem sok minden, amiben eddig nem voltam biztos. A videóknál azt éreztem, hogy nemcsak megtanulom, hanem meg is értem a tanagyagot. Nem olyan érzésem volt, mintha kötelező tanulnivalót kellene bemagolnom, mert, ha nem teszem, akkor rossz jegyet kapok. Sőt, inkább egy „otthonos” érzésem volt, mint amikor egyik barátom magyaráz nekem valamit. Sokban segített ez a felkészítő abban, hogy teljesen biztos legyek tudásomban, bármilyen téren.”

„Nagyon örülök, hogy megtaláltam ezt a webkurzust. Remekül összefoglalja, rendszerezi és adagolja a tananyagot. Nagyon jók az interaktív feladatok, magával ragadó erejük van, és az ember észre sem veszi, hogy órák óta magyart tanul. Nekünk személy szerint mégis Krisztina egyénisége volt a legnagyobb ajándék. A fiam nyolcadikos korára már minden iskolai magyarórától pánikolt, de most még az iskolai témazárói is jobban sikerültek, ha előtte megnyitottuk Krisztina néni egy-egy videóját. Nagyszerű pedagógust ismertünk meg Önben!”

„A leghasznosabbnak a minden heti próbafelvételit és szövegalkotást tartottam. Nagyon jó gyakorlást biztosított, illetve láthattam a fejlődésemet is. Nagyon tetszett, hogy minden héten egy megadott téma volt, oktató videókkal és gyakorló tesztekkel.”

„Nekem nagyon sokat segített a Webkurzus. Nem csak a felvételi miatt volt hasznos, az iskolai anyagot is feleleveníthettem vele. Ahogyan végignéztem a fejlődésem az első héttől kezdve azt vettem észre, hogy a felvételi feladatsoraim és a fogalmazásaim egyre jobban sikerültek. A sok teszt és a játékos feladat mind sokat segítettek a tanulásban, illetve az adott anyag begyakorlására is hasznosak voltak. Örülök, hogy részt vettem a kurzusban és végigcsináltam.”

„Ezúton szeretném Önnek megköszönni a felkészítő kurzust. Rengeteg tudást és élményt kaptam, örömmel hallgattam a videókat és készítettem el a feladatokat. Szívesen részt vennék a középiskolai tananyagban is. A Webkurzus már részévé vált a mindennapjaimnak, hiányozni fog. Köszönöm szépen még egyszer!”

„Jó a tematikája a kurzusnak , jók a gyakorló feladatok és szuper hogy a javítások is azonnal megtörténnek .”

Rengeteg dolgot itt értettem meg.

„Nem csak azért tartom hasznosnak, mert felkészülünk a felvételire, hanem a középiskolai tudásunkat is újra ,,megalapozzuk”, hiszen átismételjük az alap matematika témaköröket. Az összes témát alaposan átvettük, nekem a nyomtatható vázlatok kimondottan sokat segítettek, és fognak is, mert jól összefoglalják a lényeget.”

„Nagyon sokat segített a kurzus. Sokkal magabiztosabb lett a tudásom.

Fontosnak ítéltétek a szakértelmet, szakmai tapasztalatot és a sok biztatást!

„Egy remek kurzus tapasztalt tanárokkal. Nagyon sokat jelentett Kriszta segítsége, biztatása.”

„Szerintem nagyon szuper ez a kurzus. Szilvi nagyon segítőkész és kedves volt a kurzus teljes ideje alatt.”

„Csodálatos, türelmes, nagy szakértelemmel végzett felkészítés”

„Folyamatos visszajelzés, pozitív megerősítés, támogató légkör, motiváció, személyre szabottság fontos és szerintetek is szárnyakat ad. Én élveztem, nagyon jó volt, hogy mindenről kaptam visszajelzést.”

„Remek volt. A videók közvetlenek, érthetőek. Jólestek a pozitív, megerősítő értékelések, de a külalakért való „dorgálásokat” is helyénvalónak találtam. Sokat segített a rendszerezésben, ami az iskolában is nagy segítségemre volt.”

„Nagyon jó, úgy teszel szert tudásra, hogy nem fáradsz el. Nagyon jók ebben Krisztáék!
Egy remek kurzus tapasztalt tanárokkal. Nagyon sokat jelentett Kriszta segítsége, biztatása.”

„Nagyon jól összeszedett, jól felépített volt a kurzus, minden kérdésemre válaszoltak, jó volt a számonkérés, az értékelés, kifejezetten tetszett az, hogy nyomon tudtam követni a haladásomat, hogy hol járok.”

„Pozitív élmény volt, hogy a gyerekek egyéni tempójukban haladhattak, otthonról megoldható volt a felkészülés
és mégis egyénre szabott a tanárok visszajelzései miatt.”

„Kriszta, nagyon sokat segítettél, hogy kicsit több magabiztossággal álljak neki a felvételi megírásának. Nekem sokat jelentett, hogy a fogalmazásaimat elolvastad és adtál segítséget, hogyan lehet jobb. Mindent köszönök!”

Tetszőleges időbeosztással készülhettetek, és ezt ki is aknáztátok!

„Erőssége a kurzusnak, hogy rengeteg lehetőség volt a pedagógusokkal beszélni, mégis ha valakinek kedve vagy éppen ideje nem volt, a feladatokat enélkül is megcsinálhatta. Nem voltunk időhöz, merev menetrendhez kötve.”

Jót tettek mindannyiunknak az online beszélgetések, a közösségépítés! (Bár offline is szívesen megejtettük volna azokat.)

„Szerintem nagyon jó hogy most már szervez a Webkurzus online beszélgetést, próbafelvételi szimulációt, mert ezek is sokat segíthetnek.”

„Élvezetes, nagyon hasznos kurzus, csak ajánlani tudom! Saját tempóban, mégis közösségben és segítséggel.”

És akkor az igazi - ezt valamennyien tudjuk - ha a szülő is elégedett! 🙂

„Bevallom egészen az alapoktól kellett építkeznünk, nem a kedvenc elfoglaltsága a tanulás… 😀 De annyira fantasztikus volt ez a kurzus, azon belül is kifejezetten a személyed, hogy egyszer megnézett videóidat is azonnal megtanulta, megjegyezte, megértette! Ezúton szeretnénk megköszönni a munkádat, és gratulálni tehetségedhez, mert tényleg elképesztő ahogy tanítasz! Teljesen feldobva, sikerélménnyel jött ki a felvételiről, mindennel végzett, és úgy érzi jól is ment, mindkét tárgyból. Ha a felvételhez nem is lesz elég, akkor is megérte, szárnyakat kapott, és sok-sok tudást is! KÖSZÖNJÜK!!!!! Ne így legyen, de ha nyolcadikban újra próbálkoznunk kellene, addig el ne tűnjetek!„

Ilyen tökéletesen megkomponált magyar felkészítőt még nem láttam! A témakörök, a vázlatok, a feladatok, a sok -sok hasznos visszajelzés és a fantasztikus logikával felépített haladási struktúra maximális segítség volt számunkra! Többszörösen megérte a tudásba fektetett befektetés és mindenkinek ajánlom, aki a gyermekének segíteni próbál a sikeres felvételizésben.”

„Amikor ősszel elkezdtük, teljesen pánikba estünk a gyerekekkel együtt. Az egész felkészülés és felvételi legyőzhetetlen akadályként tornyosult előttünk. Aztán hozzáfogtunk együtt, és hétről hétre oldódott a félelem. Köszönet neked a szuper matek órákért. Örömmel tölt el, hogy a gyerekek részesei lehettek ennek a felkészülésnek, és a „csak a duma ” is nagyon kellett.”

Szülőként szeretnék gratulálni az egész csapatnak, mert egy nagyon jól felépített rendszer lelkes tanárokkal! Nagyon jók voltak a letölthető elméleti összefoglalók, videós magyarázatok, és az is, hogy a gyerekek kaptak személyre szóló visszajelzést. Az is szuper, hogy a felvételi feladatokat típusok szerinti is csokorba szedtétek. Nagyon jó volt a felvételi előtt 2 héttel az az alkalom, amikor praktikus tanácsokat adtatok. Szerintem csak erőssége van a programnak, talán még az lett volna jó, ha egyszer találkozhattunk volna Veletek személyesen is:) Sok mindenkinek ajánlottam már a kurzust és a jövőben is ezt fogom tenni, sőt a kisebb fiammal is Veletek fogunk majd készülni a felvételire, ha majd odakerül! Köszönünk mindent!”

Köszönjük, hogy idén is minket választottatok! Számunkra is öröm és meghatározó élmény volt a közös tanulás!

Share this post

Comment (1)

  • Lipay Emese Reply

    Kedves Kriszta, Kedves Szilvi, Kedves Webkurzus csapat!

    Kolléganőm ajánlására néztem meg jobban az oldalatokat, mikor azt kerestem, mi lenne a legjobb felkészülési mód tananyagban, időbeosztásban, stb.
    Számomra rendkívül fontos volt, hogy ne kelljen közelharcot vívni a fiammal minden hétvégén, hogy rendesen készüljön és hogy önállóan is tudjon haladni. Szerencsémre ő egy szorgalmas, céltudatos gyerek, de azért gyerek. Kamasz gyerek. Ennek ellenére minden hétvégén, vagy hét közben, ahogy ideje engedte, nézte a videókat, csinálta a feladatsorokat, teszteket, próbafelvételiket. Egyre több pontja lett, a sok pozitív visszajelzés örömmel töltötte el, és újabb lendületet adott a következő hétre. A felvételire készülés mellett a kurzus abban is segítette őt, hogy a bizonyítványban is meg tudja őrizni a jó jegyeit.

    Őszintén rendkívül büszke vagyok Rá! Remek felvételit írt és a lehető legjobb jegyeket vitte! Hálás vagyok, hogy Rátok találtam/tunk! Remek tartalom, közvetlenség, rendszerezettség, jól felépített tananyag, érthető, logikus magyarázat. Köszönjük a sok bíztatást, támogatást, pozitív megerősítést!

    (Mivel hétről hétre nézte a videókat a gyerek -na jó, bevallom én is bele-bele kukucskáltam-,hallottuk a hangotokat, így olyan, mintha ismernélek Titeket személyesen is. Pedagógusként pedig olyan érzés, mintha kollégák lennénk. Remélem egyszer valahol összefúj a szél, és élőben is elmondhatom, mennyire szuper, amit létrehoztatok:-)) Ha engem kérdez majd valaki, akkor biztos, hogy ajánlani fogom a Webkurzust. Reményeim szerint a kisebbik fiam is veletek fog készülni 4 év múlva.)

    Már csak egy gondolat. Téli szünetben még a Csak a duma!-t is végigcsinálta, hogy jobban értse a szöveges feladatokat. Nem én erőltettem, ő akarta. A legjobb matekot írta az iskolájában!!!

    2022-02-08 at 22:32

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás