Portál használata
Az alábbiakban a kurzussal kapcsolatos tananyagokat, tevékenységeket, feladatokat láthatjátok! A kapcsolódó tartalmakat az áttekinthetőség kedvéért heti lebontásban jelenítjük meg. A képzés során elsődleges kommunikációs csatornánk az „Agora” nevet viselő központi fórum, ahol várjuk a menet közben felmerülő kérdéseket, észrevételeket!
Az oktatási portál felépítése
Ebben a leírásban megpróbáljuk röviden bemutatni a portál főbb funkcióit, a tananyagok elérhetőségét. Ha ezt olvasod, akkor a kurzusban való belépéssel már nincs gond, tehát a nehezén máris túl vagy!
A Felvételi előkészítő 8. osztályosoknak nevet viselő kurzus felépítését az alábbi ábra szerint fogjuik gyorsan áttekinteni:
A kurzus 3 fő tartalmi részből áll:
Bal oldalon (kék színnel jelölt részen) vannak különböző kis dobozok = blokkok. Ezek kiegészítő információkat tartalmaznak, például mutatják a profilodat, az friss híreket, vagy épp azt, hogy ki van még rajtad kívül a kurzusban. Fontos, hogy ezek a blokkok attól függően változnak, hogy épp hol jársz a kurzuson belül, sőt olyan is lesz, hogy teljesen eltűnnek a képernyőről!
A középső/jobb oldali (zöld színnel jelzett) szélesebb részen található a lényegi dolog: a kurzus tartalma. A könnyebb áttekinthetőség kedvéért itt heti lebontásban jelennek majd meg az anyagok, egyre újabbak és egyre több. Itt találod meg a videókat, tananyagokat, elvégzendő feladatokat, fórumot, stb. Ez tehát maga a tartalom!
A pirossal jelölt sáv nagyon fontos – ez a navigációs rész, vagyis ezek a feliratok mutatják meg, hogy épp hol jársz a kurzuson belül.
Ha esetleg eltévednél, ezzel a pirossal jelölt navigációs sávon kattints a FELVÉTELI-8 feliratra! Ez a felirat mindig visszavisz a kurzus nyitóoldalára.
Ha a középső tartalmi részen kiválasztasz valamit, ez a navigációs sáv mindig mutatja, hogy épp hol jársz. tehát, ha mondjuk belépsz az Agora – Beszélgetős fórum bemutatkozás fórumtémájába (topik), akkor ezen a sávon ezt fogod látni: Kezdőoldal/Kurzusaim/Videotanár/Felvételi-8/Általános/Agora – Beszélgetős fórum/Bemutatkozás Ha erre rápillantasz, m indig tudni fogod, hogy hol jársz!
Felhasználói profil beállítása
Az egész képzés ezen az online felületen keresztül fog zajlani, és nagyon nagy valószínűség szerint soha az életben nem fogunk veletek személyesen találkozni. Ezért kérünk szépen mindenkit – hogy kicsit közvetlenebb legyen a hangulat és le merjünk benneteket tegezni – hogy két dolgot állítson be az ún. Profilján:
adjatok meg egy rövid (1-2 mondatos leírást) magatokról;
töltsetek fel egy felhasználói profilképet (ha nem akarod magadat, pl. Micimackó is lehet, de jobban örülnénk ha tényleg titeket ábrázolna a kép – mi máris jó példával jártunk elő).
Profil – leírás megadásához a kurzus nyitóoldalán a bal oldali ADMINISZTRÁCIÓ blokkot kell használni. Ezen belül kattintsatok a Profilom beállításai feliratra, ekkor megjelenik a Profil szerkesztése lehetőség!
Vélemény, hozzászólás?