Középiskolai felvételi négy szemszögből

Abban a kivételes helyzetben vagyok, hogy idén elmondhatom magamról, javítottam már központi felvételi feladatsort; szóbeliztettem, mint középiskolai tanár; készítettem fel diákokat felvételire magántanárként és a webkurzus.hu matematika tárgy tananyagfejlesztőjeként és mentortanáraként; van egy frissen felvételizett és egy felvételi előtt álló gyermekem.

A négy szerep közül egyik sem egyszerű, talán mert túl empatikus vagyok.

Gimnáziumi matematikatanárként nem könnyű feladat a feladatsorok javítása, látva és átérezve azt, mit kínlódott szegény gyerek egy-egy feladat megoldásával. Legalábbis nekem nem volt az. A javítókulccsal, bár nagy segítséget nyújtott a pontozáshoz, nem mindig volt könnyű azonosulni, de muszáj, ha igazságos pontozást akarunk elérni. Mivel a központi felvételi a kamaszkor legkritikusabb időszakába esik, könnyen előfordulhat, hogy nem a teljesítőképessége csúcsán találja meg a tanulókat.  Figyelmetlenek, szétszórtak, kamaszok. Ezért is lehet tele a munkájuk figyelmetlenségből eredő hibákkal, amik különösen fájnak javítótanárként is, de diákként nekik még jobban. Egy gyakorlott tanár hiába látja ezt, az az egy pont vagy jár, vagy nem, a javítókulcs kíméletlen.

A szóbelin a tanárok egy összeállított szempontrendszeren keresztül pontozzák a diákokat. De a szimpátia sokat számít és ez talán jól is van így, hisz ahhoz, hogy a következő 4-5 évben együtt tudjanak dolgozni, kell némi összhang.

Felkészítő tanárként, mindig nyugtatgatom a szülőket, hogy minden rendben lesz, minden pont úgy lesz jó, ahogy lesz. És ebben hiszek is. Nem véletlen sodor arra az útra minket a szél, azon kell végigmennünk. Vannak, akik félvállról veszik a felvételit, (pedig tanárként látom, hogy még a jobb képességű diákoknak is készülni kell rá) őket noszogatni kell, de mindig vannak a másik oldalról is diákjaim, akik vagy akiknek a szülei szorongással élik meg ezt az időszakot. Pedig be kell osztani az energiát! Ha nem készül a diák, nem lesz eredmény, ha pedig túlhajszolja magát, pont a felvételin omlik össze minden tudás, ami benne van. Sok esteben kérni kell a szülőket, diákokat, hogy a téli szünetben tegyék félre a felvételit, és csak élvezzék az ünnepi hangulatot, a szünetet. Az sem gond, ha szünet után a gyerek látszólag mindent elfelejtett, amit megtanult. Sőt ez a jó, pár nap alatt visszakapcsolja a gépezetet és a felvételire pont a legjobb formájában lesz! A pihenés, feltöltődés is része a sikeres felvételinek! Az írásbelik után, ha nem az elvárt pontszám jön össze, nem szabad egyből megijedni, hiszen az egyénileg elért pontok a többiek pontszámához viszonyítva nyernek majd értéket. Ha nehéz feladatsor volt az adott évben, akkor várhatólag a pontszámok is lejjebb lesznek, ha könnyű feladatsor volt akkor magasabban.

Értelemszerűen szülőként volt érzelmileg a legnehezebb megélni a felvételit. Minden utolért engem is. A szülőknek mondott mondataimat mantráztam magamnak, és próbáltam elhinni, hogy amit eddig elméletben összeraktam, az a gyakorlatban is majd megállja a helyét. Izgultam. Ugyanúgy, mint ti. Nagyon.

De maga a felvételi eljárási folyamat idegőrlően hosszú! A január végén megírt írásbelik után végleges eredményre majd csak április végén számíthatunk. Addig is mindig lesz mit várni, lesz min izgulni.

A legnehezebb az első hét, amíg nem derülnek ki az írásbelin elért pontok. Az borzasztóan hosszú és döcögősen haladó időnek tűnik. Aztán a kapott pontok segítségével elkezdhetünk álmodozni, taktikázni, iskolákat megcélozni. Majd újabb hosszas várakozás után kiderülnek a szóbelire való bejutás ponthatárai. Mert hogy ilyen is van. Majd izgulhatunk, hogy a megjelölt iskolák szóbeli időpontjai ne ütközzenek, mert módosításra nincs lehetőség. (Az elmúlt évben, amikor lányom felvételizett az is bizonytalan volt megtartják-e a szóbeliket, ugyanis a vírushelyzet miatt sok iskola visszamondta lehetőséget, így még jobban felerősítve az írásbeli felvételi jelentőségét!)

A következő várakozás, az ideiglenes sorrendek kihirdetése. Itt újra lehet taktikázni. Nézni, hol mennyi a meghirdetett osztálylétszám, tavaly hányadik volt a sorban, akit még felvettek, kerülhet -e még a listába valaki elénk a módosítások után, melyik suliba a legesélyesebb a bejutás, változott-e a gyermekünk véleménye az iskolákról az eddigiek alapján. Bár tanárként tudom, hogy igazából ezeknek a számolgatásoknak nem sok értelme van, mert ami tavaly volt, az már elmúlt. Ha tavaly még felvették az ideiglenes rangsorban lévő 112. tanulót, az nem biztos, hogy idén is így lesz, a tavalyi ponthatár, az a tavalyi, semmi köze az ideihez.

Gondolhatnám, hogy biztos előjött a matektanár énem és még élveztem is, hogy számolgathatok. De ezzel nem voltam egyedül, számtalan sorstársra találtam Facebook csoportokban, és az iskolai szülői közösségben is.

A végső állomás az április végi eredményhirdetés. Hogy itt is legyen egy kis izgalom, azokból az iskolából is elutasító levelet kapunk, ahová azért nem veszik fel gyermekünket, mert a sorrendben előrébb lévőben már helyet kapott. A jobbfej iskolákban szólnak, hogy máshová már felvételt nyert, de a legtöbb iskola csak az elutasítást közli. És persze Murphy az Murphy, miért is nem az első helyről jönne meg az utolsó levél!

Most újra itt állunk immár fiammal a felvételi kapujában, szakmai tudásomat immár szülői tapasztalatokkal is kiegészítve.